A gomb, amely nem kapcsol be

(na nem ám aggódni, olvassátok tovább inkább)


...mikor kiértem a váróba, ahol idegenek fura vicces táblával várják egymást, megláttam Laurát. Hálisten. Mert a mobilom nem működött volna, a wifi meg London óta fizetős volt. Nem kis mázli hogy végigvárta a bevándorlási ceremóniát. Olasz gyökerekkel rendelkezik, de helyi lévén mit sem tudhat a külföldieket érő reptéri megpróbáltatásokról. Nyilván megoldottam valahogy, de kevés kényelmesebb dolog van, mint egy gigahosszú utazás után rögtön beszállni egy zavarbaejtően nagy kocsiba és New York felé venni az irányt. Különösképp, mivel volt olyan forgatókönyv is, hogy leadom a bőröndjeimet a csomagmegőrzőben sok pénzért az egész new yorki tartózkodás idejére, hogy ne kelljen a testsúlyomnak megfelelő tömegű (és méretű?) cuccal mászkálnom végig. Szóval a lehető legjobb következett be, ami csak velem töténhetett. :) Haladtunk az autóúton Lauráék háza felé, és közben azon gondolkoztam, vajon mikor kapcsol be az a bizonyos gomb, ami elhiteti velem, hogy tényleg az USÁban, de főleg New Yorkban vagyok. Craziness. + Elmentünk a New York Times nyomdája mellett is...nem is rossz itt...hm


Megérkeztünk Lauráékhoz. New Rochelleben (hogy az még New York-e, nem tudom pontosan, de relatíve közel volt, abszolút közlekedhető távolságra, hálistennek). Egy cuki kis fehér házban laknak, aminek az egész pinceszintjét (most építik ki, de már majdnem kész) nekem adták használatra. Saját szoba, konyha, fürdő, vízágy. :DD
Nice...
Persze nem zártak be a pincébe, ez nem az a film. :D
Laura anyukája nagyon cuki, kicsit anyukámra emlékeztet a karaktere. Természetesen ez az jelenti h nagyon kedves is volt. :)
Lezuhanyoztam magamról a 12óra+6óra eltolódásnyi koszt, majd Laurával nyakunkba vettük a várost. Vonattal (kb. HÉV) fél óra volt beérni.És a gomb még mindig nem kapcsolt be... noha a kocsiban a reptrről jövet futólag láttuk messziről Manhattent a tornyokkal, de hát az valami képeslap is lehetett, különben is félig ködbe volt burkolva. Így, a "nagy áttörést" várva jobbra-balra nézegettem, felhőkarcolókra vadászva. :D
Találtam is, egy kb. 25 emeleteset, még a New Rochelle-i állomáson. na de hát az semmi. Ugye? Who knows...


Befutott a vonat a Grand Centralra, ami a legnagyobb pályaudvar, vagy az egyetlen Manhattenben. Óriási méretekkel rendelkezik. Egy főcsarnoka van, amibe Gulliver is állva beleférne, és a mennyezeten egy gyönyörű zöld (!?) égbolt van csillagképekkel. Miután elcsodálkoztam a csarnok és a benne magasan kifeszített amerikai zászló méretein, kiléptünk az utcára. És hirtelen megláttam...a Chrysler buildinget. És bekapcsolt a gomb. De hihetetlen volt elhinni, hogy ez nem Európa, hiszen (egy 10napos izraeli kiruccanást leszámítva) ahol én vagyok ott Európa van, más nem lehet...


Laura körbevitt a belvárosban, megnéztük a felhőkarcolókat, és két dolgot konstatáltam igen hamar:
1. Manhattan olyan, mint egy keresztbe bevagdosott uborka. (hatalmas épületek között egyenes utcák, melyek a semmiben végződnek)
2. Ebben a városban a kamerát csak függőlegesen lehet használni.


Elhatároztam, hogy a családtagjaimnak, akik hozzám hasonlóan arról álmodnak már idők óta, hogy eljutnak ide, csinálok képeket meg videót, ajándékba. Hamarosan mglátjátok! (és ui. valami apróságot is vettem nektek ;))


Láttam széles sugárutakat, ezressel kezdődő házszámokat, óriási boltokat, Robin Scherbatskyt és Gotham Hallt. Hihetetlen. Tényleg az összes film és sorozat itt játszódik, ami számít. Basszus. Nagyon durva elhinni, hogy itt vagyok! A felfogást nehezítette, hogy asszem még sosem voltam ennyire fáradt életemben. Tudom, ezek nagy szavak... :) ezért a Times Square felé menet egy Red Bull ledöntése mellett döntöttem. Meg is találtuk gyorsan, egy tipikus helyi hotdogbódé kínálatában. A hot dog isteni volt, valami csemegeubis szósz volt hozzá meg még sajtszósz vagy nemtom de minden isteni. Ja és persze pirított hagyma. Ezt nekem találták ki! :P
Az eladó srác egyiptomi volt, és nagyon vicces, el akarta kérni a számomat. Mondtam, hogy ugyan ne fáradjon, mert nem csak hogy összesen 3 napig maradok, de még a telefonom se működik. Erre, míg mi Laurával fényképeztünk engem a "tipikus hotdogos" témakörben, felírta az ő számát egy szalvétára, hogy namár, akkor legalább ezt vigyem magammal. LOL, ezek mind...


A Times Square elképesztő volt, először is mert éjfélkor még nappali világosság volt, azaz mindig, a sok kivetítőnek köszönhetően. másodszor pedig mert kétszer akkora mint mindenki hinné!!! Ami előtt fotózkodni szokott a mezei turista, az csak a fele, a műmosolyú külföldi a képen éppen egy hasonló térrel néz farkasszemet! Micsoda átverés! hahaha


Teljesen odavoltam, bár igazából a Red Bull semmit sem segített. Mióta arról álmodtam, hogy eljutok ide, erre amikor végre beteszem a lábam, inkább aludni volna kedvem és azt hiszem hogy tényleg álmodom? Ejjjj
De azért kimerültnek lenni a világ lemenőbb városában még mindig egy igen klassz dolog.
I'm lovin' it!!