New York, New York

...if I can make it here, I can make it anywhere /Frank Sinatra/


Négy órát maradtam Londonban a Heathrow-n. Ezt az opciót választottam, mert attól tartottam, hogy az USA-ba való belépéshez sok ellenőrzés lesz, és nem akartam kilométeres sorok elejére könyörögni magam, bár menni szokott, de most inkább a nyugalmat választottam (kivételesen? vagy felnőttem volna?). Tévedtem. Ez az etap a New Yorki leszállás után jött. Azért nem volt rossz Londonban tölteni 4 órát, maga a reptér is elég jó, meg hát London az mégiscsak...majdnem olyan jó, mint NEW YORK! coming up next...


Összegyűltünk az X. kapunál, már nem emlékszem hanyas volt. És elkezdődött... Először libanoni család vagy csoport, majd átvizsgáltak egy talán indiai vagy pakisztáni nőt majd egy ortodox zsidó bácsit. És a nemzetköziség nyugatra haladva csak fokozódott, exponenciálisan. +


Mikor megnyitották a kaput, elindultunk egy olyan széles folyosón, melyet a Halálcsillag is megirigyelne, a legnagyobb gép felé amiben valaha utaztam. Quite incredible... +
Volt az economic class, a business, és a "már nem tudom hová szórjam a pénzem és a cégem se tudja, ezért még elsőbb, már nulladik osztályon utazom" class. Ággyal mindennel. Azért saját TV képernyő játékkal filmmel How I Mettel nekünk is adatott. Fejenként egy. Az enyém volt persze a három széksoroszloppal  telerakott gépen az egyetlen fekete-fehér képernyő, de hát mindent nem lehet...legalább a fura ősz kövér pasast lecserélték egy folyton köhögő fiatal nőre mellettem, ez megnyugatott kicsit.


...felszállt a gép, és a pilóta álmaim irányába fordított minket. Arrafelé, ahová a magyarok nagy része nem is mer álmodni...
Na lássuk, mit is csinált Kolombusz...


Az úton aludtam egy kicsit, remélve hogy a mellettem köhögő nő nem ragaszt rám semmi kellemetlent ezalatt. Ígyis alig bírtam már szusszal az utat a nemalvás miatt. Közben bedélutánodott, majd újra bedélutánodott. Majd újra. Végül megint. 8 órás volt az út, és délután kettő óta délután kettő volt. Aztán a végére valahogy eljutottunk a háromnegyed ötig is, de bizony sok időbe telt és nem látszott másmilyennek. A kaja finom volt, volt valami normális kaja csirkével meg tésztával. Én természetesen a másikat választottam, a szarabbul kinéző érdekesebbet. Nem hazudtolom meg magam, lám... :) Cajun vagy creol, esetleg cajuncreol kaja volt, valami szarvacskatészta darált hússal meg sárga tejszínes/currys/sajtos szósszal. Szóval ilyen mirelit feeling. De mostmár kipróbáltam ezt is, yeah. Ez azóta érdekes, hogy pár hónapja megtudtam hogy létezik ilyen konyha is az USÁban. És jól hangzott.
Mikor épp mindketten ébren voltunk a nővel, ami talán lehet hogy pont az út elején volt, megbeszéltük hogy ki mi fán terem. Én a poénból Kolumbiába utazó 23 éves szövegíró fán, ő a 30-as évei elején járó pénzügyi szakemberfán aki a barátait látogatja már sokadszorra NYban. Azt állította, imádni fogom a várost. Little did I know back then...


Egy újabb alvás után beüzemeltem a képernyőt és lóhalálában igyekeztem mindent kipróbálni. Volt vagy 8 játék, 20 film, 5 zenecsatorna (kép nélkül) és még egy pár úti info. Mivel a feketefehérség tényleg siralmas volt, és előzőleg a stewardess kezeit tördelte de nem tudott segíteni, javaslatára inkább odébbültem. A középső oszlopba, nagyon menő hogy ilyen is van... Sajnos innen nem látszott a "táj" (sokkal magasabban repültünk, mint én valaha is), de sebaj, legalább volt alibim mindkét (!) oldali folyosó kipróbálására, amikor a WCbe mentem kiugrálni magamat örömömben. Hiába vazze, most TÉNYLEG az USÁba megyünk!! +


Szóval végre bejutottam a "színesbe" :D nagyon cool volt, főleg How I Metet nézni mikor épp a városukba tartok. Genial! De azért a póker se volt rossz meg a BlackJack. :) Mindezek és egy újabb kajaroham (pizza, a konformizmus jegyében) után visszaültem az ötösfogat közepéből a párosba az ablak mellé. Addigra bejött a színes a saját képernyőmön is. WTF?!
Flesseltem még egy kicsit a szórakoztató audiovizuális elemekkel, majd még egy kicsit megpróbáltam aludni. De előtte még az angol nő lelkére kötöttem, hogy ébresszen fel, amikor már valami városféle látszik. Mert én ilyen udvarias jófej vagyok. De basszus. Hát NEW YORK!!! First time.


Zárójelben elmesélem, hogy sokszor álmodtam az utóbbi években több ezer honfitársamhoz hasonlóan azt, hogy az USÁban vagyok. Végre. És legtöbbször New Yorkban találtam magam, felhőkarcolók lábánál, esti sötétben. A legutóbbi kettőben (tavaly) már jobban észnél voltam.Tudtam, hogy addig csak álom volt, nade most tényleg ott vagyok. Majd felébredtem természetesen. Kiváncsi leszek, hogy ezúttal, amikor TÉNYLEG, vajon elhiszem-e. Mert nem lesz könnyű.


Szóval egyszer csak megereszkedtünk :), és ha tornyokat nem is, de Született feleséges neighbourhoodot eleget láttunk. Hihetetlen. Pár perc, és belépek az USÁba. Mi van? :) +
(Nem szégyen az, há nem? :) )


Na és bumm drrrr zssrrrr pfff. JFK. Megérkeztünk. Leszálláskor végigsétáltam a repülő folyosóján (a jobb oldalin, ezúttal) és igen vicces látvány tárult a szemem elé: az üres ülések alatt, mellett, között kiosztott párnák és takarók tömkelege. Pont úgy festett, mint valami brandesített pizsama party. Felnőttek között... :D




És beérkeztünk a repülőtér épületébe, ahol minden Amerikába vágyó külföldi álma tárult hirtelen a szemünk elé: az Újvilág, egy 23 kilométeres sorral megtűzdelt bevándorlási ellenőrző kapu formájában. Nyamm!


Röpke egy-másfél óra múltán eljutottam a pulthoz. Ilyen hamar, a már a gépen kitöltött váminfós papírnak köszönhetően. A várakozás közben volt időm megcsodálni az emberi faj sokszínűségét. Szó szerint. New Yorkban annyi féle ember él és annyi készül oda, hogy nemcsak hogy pont az egész világ megtalálható kicsiben, hanem akkora olvasztótégely, hogy már tényleg ötlete sincs az embernek, hogy ki "helyi", ki nem. :)




Mikor sorra kerültem, lefotóztak és ujjlenyomatot vettek tőlem valami elektronikus cuccal, azaz tinta nélkül kellett mikor melyik ujjamat az átlátszó üveg/műanyag felületre tennem. Persze se gyengén se erősen, hanem pont úgy, ahogy halandó nem találná el. Mindeközben a pult mögött engem instruáló fiatal pasas megjegyezte hogy "you are beautiful" meg "you seem 19". Mondtam "aha, pedig 23 vagyok" mire ő "Naná, itt az orrom előtt az útleveled." de still, "you are beautiful".
Elképesztő, az energia- és málhatérfogatszintemet tekintve... De hát igen, ez mégiscsak Amerika...
:)